Egy logopédus gondolatai

Logopédia, egyéni igényeknek megfelelően

Logopédia, egyéni igényeknek megfelelően

Beszédészlelés első osztályban

A sikeres olvasás- és írástanulás (egyik) titka

2019. augusztus 27. - Munkás Nóri

A beszédészlelés fejlődése egy folyamat. Hogy lásd az egész képet, javaslom, olvasd el az előző írást is, ahol 3-5 éves gyerekek beszédészleléséről beszéltünk. Így fogsz teljes képet kapni arról, hogy mi az, amit iskolába lépéskor tudni kell.

Az óvoda és az iskola között nagyon nagy a váltás. Az írott nyelv elsajátítása (olvasás, írás) egy komoly ugrás, feladat. Azért, hogy ezt a nagy ugrást a gyermek könnyedén vegye, fontos, hogy a beszédfolyamatai életkori szinten legyenek.

dreamstime_s_142783860.jpg

Tehát egy első osztályt kezdő gyermeknek magabiztosan kell birtokolni azokat a beszédészlelési folyamatokat, melyek az 5-6 évesekre jellemzők, valamint be kell következnie a hangszintű szegmentálásnak is. Vagyis tudnia kell hangokra bontania a gyermeknek (kutya — k u ty a, ecset – e cs e t), s ugyanúgy fel is kell tudnia ismernie a szavakat, ha hangokra bontva hallja valakitől.

Kedvcsináló játékok

Hoztam is két nagyon hasznos játékot, leginkább első osztályos gyerekeknek:

1. Robotnyelv:

Én vagyok a robot, aki csak robot nyelven tud beszélni. Kérlek, hallgasd meg mit mondok, majd mondd ki!

a l m a     —     alma
b é k a     —     béka

Megjegyzés: nagyon fontos, hogy a hangokra bontáskor csak a sima hangot ejtjük. Ne úgy ejtsük, hogy BÉ, KÁ, ES, ESZ stb.

2. Robotnyelv:

Most te vagy a robot! Húzz egy képet, vagy gondolj valamire, s most te mondd el nekem robotnyelven! Vajon ki tudom találni? 

Egyszerű, gyors, eszközmentes és nagyon hasznos játék.

A hangszegmentálás fontossága

A hangszegmentálás mellett még tudatossá válik a gyerekek számára a szó szerepe, ami azt jelenti, hogy a folyamatos hangzóbeszédből egyre inkább ki fogja hallani, hogy a beszéd tulajdonképpen szavak sorozata (írásnál ez nagyon fontos, hogy neírjonleszóközöknélkülegymondatot).

A beszédhangdifferenciálásnál pedig már a legfinomabb különbségeket is érezni kell: az időtartam szerinti különbségeket (kasza-kassza, őrül-örül).

(Felhasznált szakirodalom: Gósy Mária: Hallástól a tanulásig)  

A bejegyzés trackback címe:

https://logopedusbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr3515013888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása