Egy logopédus gondolatai

Logopédia, egyéni igényeknek megfelelően

Mit NE csinálj, ha beszédhibás a gyerek?

Két fontos dolog, amit ne tegyél

2019. április 30. - Munkás Nóri

Ha egy gyermek beszédhibás, arra rögtön felfigyelnek a szülők és a környezet is. A gondos szülőben óhatatlanul felébred a vágy, hogy segítsen a kicsinek helyesen kiejteni a hangokat. Ezzel kapcsolatban sok fórumon kérnek az anyukák segítséget — és vezetik egymást sajnos olykor tévútra.

dreamstime_s_127215986_1.jpg

Mielőtt azonban belemennék a konkrétumokba, nagyon fontos szempont tudni, hogy a gyerkőc jár-e logopédiára.

  • Ha igen, akkor minden esetben a kezelő logopédus javaslatait, iránymutatását kell követni, hiszen ő pontosan, egyénre szabva adja a házi feladatokat és tanácsokat a szülőknek.
  • Az is gyakori eset azonban, hogy a gyermek nem részesül logopédiai terápiában. Vagy azért, mert bár van hanghibája az életkora még nem teszi lehetővé (2-4 év) az artikuláció javítást, vagy pedig várlólistára kerülve várja a terápia kezdetét. Főleg az utóbbi csoport gondoskodó szülei teszik fel a kérdést, hogyan javítsam gyermekem beszédét?

Leginkább sehogy – hangzik mindig a válaszom. Ez először meglepőnek tűnik, de egy kis magyarázat után már érthetővé válik.

Mit NE tegyél tehát?

Az egyik lehető legrosszabb szülői technika az, amikor azzal próbáljuk az adott hangot „kipréselni” a gyerekből, hogy megpróbáljuk mondatni vele: „Mondd, hogy R! Mondd, hogy róka! Mondd, hogy L! Mondd, hogy liba! Mondd, hogy S! Mondd, hogy sajt!” stb.

Nézzük, mi a baj ezzel!

  1. Ha túl sok ilyen jellegű kérést intézünk gyerekünkhöz, kialakulhat benne egy „nem tudom” érzés, ami miatt esetleg a kommunikációját szégyellni kezdni és csökkenteni fogja a beszélgetés kezdeményezését a környezetével. Rossz érzések társulhatnak a beszédhez, a szülő-gyermek kapcsolatot is ronthatja, ha folyamatosan ezt hallja. Olyannal is találkoztam már, hogy a túlzott jószándékú figyelmeztetések miatt, a gyerkőcben szorongás alakult ki, s mikor elérkezett az idő a logopédiai terápiához, akkor nagyfokú ellenállást tanúsított a terápiával szemben.
  2. Ha a gyermek tudná mondani, akkor mondaná. Azért nem mondja, mert valami akadályozza benne: pl. nem elég erősek, ügyesek a beszédszervek, vagy még a beszédészlelése nem szilárdult meg, stb. Attól, hogy felszólítjuk, megkérjük rá, még nem fog sikerülni.
  3. Ha egy-két ilyen „gyakorlat, kérés” után elkezdni az adott hangot használni, akkor az valószínűleg magától is kialakult volna, a természetes érés folyamataként, anélkül, hogy a figyelmét erre irányítottuk volna.
  4. A legrosszabb, ami történhet, hogy a sok próbálkozására téves képzéssel kezdi az adott hangot gyakorolni a gyerkőc. Ha megtanulja tévesen, akkor dupla olyan nehéz lesz a logopédiai terápia, hisz le kell építeni a rosszat és újraképezni a jót. Duplaannyi munka időben és energiában is: gyereknek, szülőnek és logopédusnak egyaránt. Ilyen leggyakrabban az R hanggal fordul elő, de hallottam már ilyen módon született torz S-eket, SZ-eket és K-kat is.

A másik dolog, amivel megdöbbentően gyakran találkozom, hogy mivel a gyerkőc pösze, hibás beszéde olyan aranyos, ugyanúgy, hibásan megismétli a környezete. „Ott egy tutya.” „Tutya, igen. Tutya.”  S gyakran még nevetés is társul hozzá, hisz oly aranyos. Valóban az, s tényleg sok esetben az ember szíve olvad, ha egy kisgyermek pösze beszédét hallgatja, de akkor sem javasolt folyamatosan, hibásan megismételni a kiejtett szót, mondatot, kifejezést. Természetesen, ha ez néhányszor előfordul, (ez sem) nem okoz maradandó nehézségeket.

Miért nem jó?

  1. A gyermek észlelésében nem a helyes alakot erősítjük (kutya), hanem a tévesen képzettet (tutya). Egyrészt, ha más is így mondja, meg még viccesnek is tartják, akkor mi oka lenne a gyereknek ezt kijavítani? Hisz meggyőző érveket lát, hall arra, hogy ne tegye.
  2. A hibás alak ismétlésének a másik nagy veszélye, hogy a beszédészlelést sem segíti elő. Nem, vagy csak nehezen fogja észlelni a különbséget a két alak között (kutya-tutya), aminek hosszútávon komoly következményei lehetnek, főleg az írás terén. Az iskolában nem lesz minegy, hogy melyiket írja majd le, de ahhoz, hogy helyesen le tudja írni tökéletesen kell érzékelnie a két alak közötti különbséget.

Akkor mit tegyél?

Valóban semmit ne tegyen akkor a szülő? Ha ezeket a javaslatokat betartod, máris tettél valamit. Ezen kívül a helyes a hozzáállás, hogy különösebb rágöcsörcsölés nélkül, helyes formában, lassan, jól artikulálva megismételjük a hibás képzett részletet. "Ott egy tutya." Szülő: "Igen, tényleg ott egy kutya." Ha van rá időnk, s épp nem rohanunk, akkor helyezkedjünk a gyermekkel egy magassági szintre, hogy láthassa a szánk pontos mozgását is.

Természetesen van néhány olyan dolog, gyakorlat egy logopédus tarsolyában, amit ezen kívül jó szívvel ajánl a szülőknek ilyen esetekre is. Hogy melyek ezek, azt a következő írásomból megtudjátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://logopedusbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr7114794440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.